Megérkezett az általa kijelölt ideiglenes vezetéssel az MTVA székházába kedd délelőtt Horváth András, az MTVA ideiglenes vezérigazgatója – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-vel.
Az alaptörvény tizenhetedik módosítása újabb fontos lépés a jogállamiság, az alkotmányos demokrácia helyreállítása érdekében, és megteremti annak a lehetőségét is, hogy Magyarországnak hamarosan új, a ...
Legalább 11 ember meghalt, 46-an pedig megsebesültek az Ukrajna fővárosa ellen végrehajtott nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadásban. A légicsapások lakóépületeket és infrastruktúrát rongáltak meg, ...
„A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon” – értékelt Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Facebook-oldalán szombat ...
Négy év budapesti tartózkodás után visszatér az Egyesült Államokba Rod Dreher amerikai konzervatív író és publicista, aki szerint Orbán Viktor veresége nemcsak Magyarország, hanem az egész nyugati ...
Kiemelte: minden olyan gyermek is megkapja a százezer forintos támogatást, aki egyszülős családban nevelkedik, de jogosultak lesznek a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő ...
Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Hatala Annát, a Nemzeti Információs Központ főigazgatóját – derül ki a Magyar Közlöny szerda este megjelent számából. A bejelentés szerint a ...
Elhunyt Victor Willis, a hetvenes években nagyon sikeres amerikai diszkócsapat, a Village People frontembere. Az énekes hétfőn, 74 évesen halt meg, egy rövid lefolyású, de agresszív betegség ...
Milliárdos kárt okozó bűnszervezetet számoltak fel Békés vármegyében; a gyanúsítottak évekig nagy mennyiségben szállítottak el termeléshez szükséges vegyi anyagokat jogosulatlanul egy üzem ...
A következő napok hősége a bölcsődékben és az óvodákban is fokozott odafigyelést igényel – írta az oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Jelezte, Kereki Judit, a kora ...
Akár 320 kilométer/órás sebességgel közlekedő vonatok is összeköthetnék Budapestet Béccsel, Pozsonnyal, Prágával és Varsóval egy korábban elkészült nagysebességű vasúti koncepció szerint. A tanulmány ...
Minden hivatásos szolgáljon becsülettel, tisztességgel, a törvény, valamint a hazánk iránti hűséggel – mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepségén szombaton ...