Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt. A baloldali influenszer is a társadalmi egyeztetést hiányolja. A Magyar Nemze ...
Bármilyen ígéretesnek tűnik a csomag, néhány rossz hírrel is kell szolgálunk a végén. Egyrészt, csak a menetmódokat ...
A benzines és dízeles autók eladásai csökkentek, a tisztán elektromos és a hibrid modellekké pedig nőttek idén júniusban az ...
Történelmi teszt az amerikai légierőnél: mesterséges intelligencia irányította azt a drónt, amely emberi beavatkozás nélkül ...
A mostani helyzet alapján bizonyos, hogy az amerikai-iráni fegyveres konfliktus a nyár végéig elhúzódik. Ebből pedig az is következik, hogy az olaj világpiaci ára nemigen csökken érdemben a mostani, 9 ...
Július 18. után a következő hétvégén sem rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást – tájékoztattak a szervezők. Az indok most ...
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt. A ...
Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) hivatalos úton tette helyre Michael O’Learyt, a Ryanair ...
Felhívta a miniszterelnök a figyelmet: ahhoz, hogy ne alakuljon ki áruhiány, a nagykereskedelmi árat növelni kell, mert a Mol Dunai Finomítója csak szeptembertől üzemelhet teljes kapacitáson, legalább ...
Luke Littler parádézik, Luke Humphries már a darts World Matchplay első fordulójában kiesett. Cameron Menzies elájult a ...
Az eredményeket este nyolc órától a Felvi.hu rendszerében lehet megtekinteni, emellett azok a jelentkezők, akik megadták mobiltelefonszámukat, SMS-ben is értesítést kapnak a felvételi döntésről. A ...
Az oroszok közül, semleges színekben, az ezüstérmes női teniszpáros, Mirra Andrejeva és Diana Snajder szerepelt a legjobban a ...