Magyar Péter miniszterelnök csütörtök este közösségi oldalán megjelent bejegyzésében arról számolt be, hogy Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal és egyetemi tanárral találkozott.
Donald Trump Iránnak és a húsziknak címzett katonai fenyegetése, valamint az olaj drágulása egyszerre rontotta a befektetői hangulatot. Az Alphabet és a Tesla gyorsjelentése pedig tovább növelte a biz ...
Lezárult a hónapok óta tartó várakozás: az Oktatási Hivatal ma 20 órakor nyilvánosságra hozta a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az eredmények több mint 140 ezer jelentkező, illetve felv ...
A leváltott ukrán védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov kijelentette, hogy kizárólag a honvédelmi miniszteri tisztségbe hajlandó visszatérni, más állami pozíciót nem kíván elfogadni. Korábban Jaroszlav Z ...
Az elszabaduló olajárak nyomán lefordult a BUX. Az OTP is lejtőre került, a blue chipek közül egyedül a Mol emelkedett.
Donald Trump amerikai elnök nem enged a vámokra épülő gazdaságpolitikából annak ellenére sem, hogy a Legfelsőbb Bíróság februárban megakadályozta a korábban bevezetett széles körű importvámok alkalmaz ...
Száz dollárra drágult csütörtök délután a Brent típusú nyersolaj hordónként, a jegyzés egy nap alatt több mint 6 százalékkal ...
A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, ...
A forint árfolyamát és a magyar gazdaságot is erősen befolyásolni tudja, ami Frankfurtban történik. Az EKB meghozta fontos ...
Akár két héten belül literenként jelentősen megemelkedhet a benzin és a dízel ára Ukrajnában. A drágulást az importot ...
A szerdai kormányülés után tart sajtótájékoztatót a miniszterelnök. Magyar Péter várhatóan több gazdaságpolitikai témáról is ...
Újabb drágulást hozhat a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése az egyetemvárosokban. Budapesten már most is több kerületben ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results